Győri Hittudományi Főiskola

Konferencia a IV. Lateráni egyetemes zsinat 8. centenáriuma alkalmából

A Lateráni Egyetem Teológiai Kara, amelyhez a Győri Hittudományi Főiskola teológus képzése affiliációval kapcsolódik, november 30-án és december 1-én Rómában tartott konferenciát A IV. Lateráni Egyetemes Zsinat. Teológiai olvasat címmel. Az anyaintézménnyel szembeni kötelezettségnek eleget téve a főiskolát Juhos Imre dogmatika, illetve dr. Martos Levente Balázs biblikus tanár képviselte.

 

Az 1215. november 11-30. között tartott IV. Lateráni Zsinat legismertebb rendelkezései a hívők életét máig meghatározzák. Ekkor vált kötelezővé az évenkénti gyónás és szentáldozás, illetve ez a zsinat mondta ki a traszszubsztanciáció, vagyis átlényegülés tanát. Teológus körökben az analógia tan, a „maior dissimilitudo quam similitudo” elve is jól ismert: amikor Istenről beszélünk, hasonlatokban, a titokhoz közelítve szólunk, tudatában kell lennünk a használt nyelv határainak (vö. DS 806). Ez az elv is itt vált kötelezővé, ámbár történetileg sokkal világosabban meghatározott keretben, Fiorei Joachim tanaival szemben – jelentősége Aquinói Szent Tamás értelmezése által vált egyetemesen ismertté és alkalmazottá.

A zsinat valaha volt helyszínétől csupán néhány méterre zajló konferencia számos további szempontot kiemelt. Történeti szempontból a pápa személyes érdeklődése, teológiai felkészültsége, illetve a zsinat témái és szövegei között vonható párhuzam. Úgy tűnik, teológus arcélét dicséri a szentírás szerepének megerősítése a zsinati szövegekben. Jogász mivoltát a konkrét rendelkezések dicsérik, de tükrözi a később piramishoz hasonlított hierarchikus egyházkép is. Ez a szemlélet mégis megengedte, hogy a pápa 1199-ben, az egyház történetében első alkalommal, szentté avasson egy világi férfit, a cremonai Omobono Tucenghit, akit valószínűleg éppen jötékonykodásban látott példaképnek. Kiegyensúlyozottságára vall, hogy Fiorei Joachimnak csupán tanait ítéli el, ezután pedig, már a következő kánonban is, a kolostor egészét, a közösséget szinte magasztalja is (DS 807). Az egyházi élet megújítását pedig nemcsak a klérus erkölcseinek és képzettségének javításával, a megfelelő prédikációk előírásával, a kolduló rendek bátorításával kívánta elérni, hanem a helyi szinódusok elrendelésével is, amelyeket a pápa korai halála ellenére (nyolc hónappal a zsinat befejezése után) a következő két évszázadban számos helyen megtartottak.

Találónak érezzük Yves Congar szavait, amelyekkel III. Ince pápaságát jellemezte (idézi: B. Mondin, Pápák enciklopédiája, 264. és 273.): „III. Ince világosan látta azt a rettentő, azt a lehetetlen feladatot, hogy az egész kereszténység tanítója legyen és az igazságot mindenki számára megfogalmazza. Jó meglátása volt a nagy kérdésekben. (…) Gondolkodása egyszerre szigorú és fantáziadús, amely szívesen alkalmazza a szimbólumokat és allegorizáló szövegmagyarázatot használ.” Ismert a zsinatot megnyitó beszédének szónoki szempontból is különleges kezdete „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a lakomát elköltsem veletek” – mondja, Jézus utolsó vacsorájára (Lk 22,15), illetve esetleges korai halálára utalva, amely a zsinat befejezése utá 8 hónappal el is érte.

Bár a zsinat eredetileg az egyház egységének helyreállítását is célozta volna, valójában olyan rendelkezéseket hozott, amelyek az egyház átfogó reformját, lelki hátterű, ámde nyilvánvalóan központosított megújítását szorgalmazták. III. Ince pápa a házasságjogot is megújította, rendelkezvén a sógorság házasságjogi akadályával kapcsolatban. Ebben a rendelkezésben érdekes módon szintén bibliai támpontot vett alapul, jelezvén, hogy Isten alkalomadtán az Ó- és Újszövetség között is változást rendelt el (vö. a zsinat 50. kánonja, amely az 1Kor 7,4 szövegére hivatkozik).

Az egyházzal szemben kritikus vagy pusztán ismeretterjesztő irodalom gyakrabban a zsinathoz és III. Ince pápaságához köthető negatívumokat emeli ki: a keresztes hadjárat pártolását, illetve a zsidósággal szemben hirdetett rendelkezéseket, amelyek súlyos hátrányos megkülönböztetést fejeztek ki és rendeltek el. A konferencia második napjának záró előadása éppen a zsidókra vonatkozó rendeleteket mutatta be és értelmezte. III. Ince idején a Nagy Szent Gergely óta érvényben lévő gyakorlat, amely szerint a pápa a pápai államban élő zsidóktól egyfajta behódolást vár, de cserébe meg is védi őket, határozottan a zsidóság kárára változik. Az ún. kettős védelem elve a zsidókat is védeni igyekszik a keresztényektől, de utóbbiakat is védeni kívánja a zsidóságtól. Első alkalommal rendelik el, hogy a zsidók megkülönböztető jegyet, sárga szövetet viseljenek a ruhájukon.

A konferencia teológiai kérdésfelvetései jobbára a jelenkori egyházi élet szempontjából fontos kérdések köré szerveződtek. A zsinat politikai olvasata, amely nyilván felmerül a pápai hatalom és a világi hatalmak összefüggését tekintve, a mai nyugati társadalmi helyzetben, ahol az egyháznak kevés közvetlen politikai hatása van, nem keltette fel az előadók figyelmét. Helyette a szerzetesség és lelkipásztorkodás, egyházfegyelem és egyházi kegyelem kapcsolata került előtérbe. Milyen forma alkalmas ma a „világi”, vagyis egyházmegyés papság életszentségre való törekvésének kifejezésére? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a mozgékony, képzési és lelkipásztori szempontból is nagyobb szabadsággal bíró szerzetesi lelkipásztorkodás és a helyhez kötöttebb, plébániai lelkipásztorkodás? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések a XIII. században a ferences és a domonkos rend születésével, ma gyakran a plébániai élet elszürkülésével, közben alkalmanként vonzó szerzetesi centrumok éledésével, a város és a vidék kapcsolatának átértékelődésével újulnak meg. Hogyan minimalizálható az a kár, amely abból fakad, ha a szükséges egyházi szervezet és a pénzügyi-gazdasági-politikai hatalom együttműködése összefonódássá alakul vagy egyszerűen annak tűnik? Hogyan őrizheti meg evangéliumi szellemi szabadságát az az igehirdető, aki valóban korának nyelvén kíván szólni? Hogyan jelenthet valódi alternatívát a gyónás a „kibeszélés” és tanácsadás kultúrájában?

A felsorolt témákkal egyfelől szeretnénk kifejezni a gazdagságot, amely a gyakorta félresikló emberi szándékok ellenére megnyilvánul a történelem nagyjaiban, illetve az egész egyház életében, így a IV. Lateráni Egyetemes Zsinaton is. Másfelől, megköszönve a konferenciát szervezők és az előadók munkáját is, úgy gondoljuk, továbbra is igen szükséges a Lateráni Egyetemmel való együttműködést előmozdítani, ennek szellemi hasznát, „romanitását” és katolicitását élvezni.

 

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Nyílt nap 2017

gyor kisebb

 

szombathely kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.