Győri Hittudományi Főiskola

Hitébresztő foglalkozás a mosonmagyaróvári Hildegard Óvodában

A Győri Hittudományi Főiskola szervezésében március 24-én a mosonmagyaróvári Hildegard Óvodában jelenlegi és leendő hittanárok vehettek részt egy hitélet felé vezető óvodai bemutató foglalkozáson. Azt követően a részt vevők meghallgatták egy édesanya és édesapa beszámolóját arról, hogyan folytatódik az óvodában elindított keresztény nevelés a családban.

A délelőtt zárásaként pedig Tóth Adrienn nővér (Jézus Szíve Nővérek Társasága) tartott előadást az Öt Pont Szemléltető módszerről, és arról hogy a fegyelmezésben mennyire fontos a jót megerősítő eljárás.

A Nefelejcs csoport kis óvisai nagyon bátran, okosan, az óvónőjük iránti teljes bizalommal „dolgozták” végig a foglalkozást. Mészáros Gabriella óvodapedagógus a gyerekek életkorának megfelelő, alaposan előkészített, módszertanilag nagyon gazdag foglalkozást mutatott be.  Együtt énekeltek, mesét hallgattak, építettek, szerepjátékokban élték át a Jó Pásztor gondolatkört. Gabriella minden gyerekekre figyelt, motiválta őket, érzelmeikre hatott, minden cselekedete a gyerekek fejlesztését, a hit ébresztését szolgálta.

Élő Dorottya és Papp György Tamás tizenegy gyermeket nevelő házaspár őszinte megnyilatkozása érzékeltette azt, hogy mennyire fontos a gyermek, de a szülő számára is az óvodai hitébresztés, a hitre való érzelmi ráhangolás. A két nagyszerű, derűs, harmonikus  személyiség minden gondolatával egyetértettek a jelenlévők, és életpéldájuk mindannyiunkban azt az érzést erősítette meg, hogy a mai világban is lehet keresztény hittel, derűvel boldog nagycsaládban élni.

Tóth Adrienn nővér előadása a sok hasznos gyakorlati segítség mellett, azt a terhet is levette a vállunkról, hogy nem kell tökéletesnek lennünk, ehelyett arra törekedjünk, hogy jók legyünk, a tőlünk telhető legjobb munkát végezzük, és a hitoktatás folyamatában feltétel nélkül szeressük a ránk bízott gyerekeket, fiatalok. Akkor belülről fakadóan értjük azt, hogy fontos a ráhangolás, a szemléltetés, a pozitív mozzanatok megerősítése.

A Hildegard Óvoda nem csupán szép, rendezett, hanem nagyon gyermekbarát, és ami a legfontosabb: küldetésének tekinti a katolikus nevelést. Köszönjük Fehér Lászlóné óvodavezetőnek és Bodó Zoltán atyának ezt a szép és hasznos napot

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Nyílt nap 2017

gyor kisebb

 

szombathely kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.