Győri Hittudományi Főiskola

Istenért, szenvedéllyel – teológiai konferencia Rómában a reformáció 500. évében

A Pápai Lateráni Egyetem Teológiai Kara konferenciát szervezett a reformáció 500. évfordulója kapcsán Passione per Dio. Spiritualitá e teologia della Riforma a cinquecento anni dal suo albeggiare (Szenvedély Istenért. A reformáció lelkisége és teológiája ötszáz évvel a kezdetek után) címmel 2017. október 18-19-én. A konferencián az egyetemhez affiliált teológusképzést folytató Győri Hittudományi Főiskola is képviseltette magát.

A reformáció valóságát és máig ható erejét többszörösen egymásba fonódó és egymást kiegészítő előadások közelítették meg. Egyfelől különböző felekezetek teológusai szólaltak meg. A hallgatóság három éves ökumenikus együttműködés gyümölcseit élvezhette, amelyben a házigazda Lateráni Egyetem mellett további katolikusok, illetve tübingeni evangélikus szakértők és a római valdens teológiai fakultás professzorai is részt vettek. Másfelől az egyes kérdésköröket biblikus és történeti, illetve szisztematikus teológiai megvilágításban is megvizsgálták. Az előadók között Romano Penna, Antonio Pitta, Daniel Marguerat biblikus szakértőket, Hubertus Blaumeiser, Volker Leppin, Giancarlo Pani történészeket, Lubomir Zak, Ulrich Körtner, Angelo Maffeis szisztematikus teológusokat említjük meg.

A konferencia három ülésszakból állt, ezek előadásai pedig a reformáció három jellegzetes témája köré szerveződtek. A Theologia Crucis, vagyis Luthernek a kereszt paradox igazságát értelmező hangsúlya volt az előadások első súlypontja. A hit középpontja egyszerre krisztológiai és szótériológiai jellegű, amennyiben a keresztre feszített Krisztusban, illetve az őt befogadó és elismerő hitben ismerhető fel egyedül Isten igazi arca. A második ülésszak a simul iustus et peccator kérdését tárgyalta. A kifejezés jelentése szó szerint „egyszerre igaz és bűnös”, és a megigazult hívőre vonatkozik. Luther a hívőt olyannak látta, mint egy beteg, aki már találkozott orvosával: a gyógyulás már megkezdődött, de még csak reménybeli. A harmadik kérdéskör a hívek általános papságának exegetikai alapjaival, illetve Luther lelkipásztori gyakorlatával foglalkozott.

A megközelítés már vázolt ökumenikus jellegét néhány módszertani sajátosság is erősítette. A történeti kérdésfelvetések a szeparáció és elítéltetés sokszorosan ismételt és ismert évei helyett elsősorban a fiatal Lutherre és ennek eredeti gondolataira irányultak. Nyilvánvalóvá váltak azok az intuíciói, amelyek Johannes Tauler misztikával foglalkozó írásaihoz fűzött megjegyzéseiben, a Zsoltárokhoz fűzött kommentárjaiban jelentek meg először. A témával kevesebbet foglalkozók számára az ún. „heidelbergi pontok” és ezek későbbi magyarázatának megismerése is segített abban, hogy pontosabban megértsék Luther belső fejlődését. A „kereszt teológusa” és a „dicsőség teológusa” szembeállítása önmagában ugyan hordoz valamit a wittembergi teológus sokat emlegetett vitázó hajlamából és megfogalmazásainak olykor kiélezett jellegéből, távolabbról mégis felidézi azt a katolikus teológiában is sürgetett várakozást, hogy a teológia ne csak íróasztalnál, hanem térdeplőn szülessen. A történeti igazság ahhoz is közelebb visz, hogy világosan lássuk Luther eredeti pozitív szándékát, Isten és Jézus Krisztus evangéliumának szenvedélyes és nyilvánvaló meghirdetését.

A simul iustus et peccator kérdésében az 1999-ben aláírt Közös nyilatkozat megközelítése iránymutató, amely a két teológiai hagyomány megmaradó és jogos különbségét, egymást kiegészítő mivoltát elfogadja és megtartja. A keresztény egyfelől valóban megújul, megkapja bűneinek bocsánatát, s ez a konkrét bűnök bocsánatának valóságát hangsúlyozó katolikus hagyomány igazsága. A protestáns megközelítés a keresztény továbbra is fennálló bűnre való hajlamát, kísértéseknek kitett mivoltát hangsúlyozza, illetve a kísértésben már bűnt lát. A kifejezés bibliai háttere, hangsúlyozták az értelmezők, nem lehet a Római levél 7. fejezete, mivel itt Pál elsősorban nem saját tapasztalatáról, sőt valószínűleg nem is a már megigazultról beszél, hanem arról, aki még a Krisztussal való találkozás előtt áll. A 20. században a maguk módján két olyan jelentős katolikus teológus, mint Karl Rahner és Hans Urs von Balthasar is igyekezett meglátni a kifejezés pozitív tartalmát, amely megszólaltatja az egyes keresztények tapasztalatát bűnről, kísértésről és egyedül Istenbe vetett hitről és reményről.

A konferencián való részvétel kétségkívül számos ajándékot rejtegetett. A történeti és exegetikai módszeresség kifejezhetővé és megközelíthetővé tesz olyan kérdéseket is, amelyekről leggyakrabban a jelen feszültségeinek árnyékában, vagy még inkább lángoló fényében beszélünk egymással. A konferencia mindenesetre megismerhetővé tette írásaiban is Luther sajátos igyekezetét. 1517. október 31-én nem tett mást, mint két őszinte levelet írt egyházi feletteseinek, amelyekben intézkedést kért a búcsúlevelekkel kapcsolatos visszaélések megszüntetésére, remélte és kérte az egyház belső reformját, az evangélium szellemében. Ezekre a levelekre és kérésekre nem kapott választ, helyette mintegy száz évvel később terjedt el az elképzelés, hogy 1517-ben téziseket függesztett ki a wittembergi vártemplom kapujára.

A számos részlet persze nehezen is követhető, előképzettség nélkül alig-alig érthető, s ez alighanem még a teremben ülők nagy részét is elnémította, legjobb esetben figyelmes, máskor egyszerűen türelmes hallgatásra kényszerítette. A tényszerű ismeret hiánya még teológus körökben is nyilvánvaló, még jellemzőbb azok között, akik ma is – tudva vagy tudatlanul – Isten üdvözítő szeretetével szeretnének találkozni.

Kevéssé elegáns vagy szükséges egy római egyetem felelőseinek gratulálni jól sikerült szellemi műhelyhez és ennek produktumaihoz. Fontosnak látszik mégis, hogy kiemeljük a római egyetemek nyitottságát, a tényfeltárás és osztozás élményét és további szükségét.

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Nyílt nap 2017

gyor kisebb

 

szombathely kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.