Győri Hittudományi Főiskola

A Papnevelő Intézet tanévnyitója

Szeptember 7-én este 18:00 órai kezdettel Dr. Pápai Lajos megyéspüspök ünnepélyes tanévnyitó szentmisét mutatott be a győri bazilikában. Az ünnepen a Győri Hittudományi Főiskola tanárai és munkatársai valamint hallgatói együtt imádkoztak, és segítségül hívták a Szentlelket az új tanév kezdetén.

A főpásztor beszédében rávilágított arra, hogy a teológia tanárai, amikor részt vállalnak a papnevelésben, olyan szolgálatot tesznek, amely nem csak a hívőknek, hanem a még nem hívőknek is egyaránt szól. Ugyanakkor legfontosabb feladatuk nem pusztán a tananyag átadása: még inkább életük példájával kell megmutatniuk azt az Istent, akiről oktatnak. Továbbá kifejtette, hogy a keresztény ember és a pap is mint őrző, úgy áll mások előtt, ami azzal jár, hogy ki kell mondania az igazságot. Ez viszont gyakran nagyon nehéz. Végezetül a püspök úr a papnövendékekhez is szólt, akiket arra buzdított, hogy törekedjenek „olyan papokká lenni, akik valóban azok”.

Sankó Szabolcs

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Nyílt nap 2017

gyor kisebb

 

szombathely kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.