Győri Hittudományi Főiskola

Teológiai tanácskozások Rómában

A napokban több fontos találkozó színhelye lesz a Lateráni Egyetem.
Szeptember 22-24. között Fél évszázad telt el – A II. Vatikáni zsinat nyitott kérdései és távlatai címmel tartják meg a Lateráni Egyetem teológiai karának rendszeres konferenciáját.

 

Ezen a tanácskozáson részt vesznek a római egyetemmel társult teológiai karok és főiskolák képviselői is, így a Győri Hittudományi Főiskola is képviselteti magát. A pápa egyetemének teológiai kara mintegy 30 ország teológiai felsőoktatását segíti.
Egy héttel később, szeptember 29. és október 2. között „Hallgass Sára hangjára!” A nők szerepe címmel kerül sor a következő konferenciára. A szervezők bibliai szempontokat, a zsidóság és kereszténység tapasztalatának értelmezését tárgyaló előadásokat és vitákat készítettek elő, amelyek a női személy és szerep mélyebb megértését célozzák. Az eseményről és annak tudományos hátteréről bővebben a www.ltvg.org tudósít. A konferencia közvetlen szervezését a 2008-ban alakított, „Isten népének teológiáját” kutató tanszék szervezi, amelynek létrejöttét a korábbi Joseph Ratzinger bíboros szorgalmazta.

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Nyílt nap 2017

gyor kisebb

 

szombathely kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.