Brenner János Hittudományi Főiskola

Országos Kispaptalálkozó Veszprémben

A hagyományoknak megfelelően az idén április 5–6 között került sor az Országos Kispaptalálkozóra, ezúttal a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola szervezésében. 

A találkozón a Brenner János Hittudományi Főiskola papnövendékei is részt vettek. A mintegykétszáz kispap és elöljáróik jelenléte és közös imádsága Jézus Krisztus szavaira is felhívja a figyelmet, amely a Szent Háromnaphoz közeledve különösen is aktuális: „hogy egyek legyenek” (Jn 17,11). A program késő délután szabadtéri keresztúttal vette kezdetét, majd közös vacsorával folytatódott a hittudományi főiskola épületében. Másnap, a Tihanyi Bencés Apátság meglátogatássorán három programon vehettek részt a növendékek és elöljáróik: betekintést nyerhettek a gyógynövénytermesztés és feldolgozás rejtelmeibe, valamint az apátság új bemutatkozó filmjén keresztül a szerzetesközösség életébe. Lehetőség nyílt az apátsági templom és a királyi kripta megtekintésére is. A napközi imaóra imádkozása és az ebéd után indultak vissza a növendékek Veszprémbe, ahol az Árpád-házi Szent Margit templomban ünnepi szentmisével zárult akispaptalálkozó. A szentmise főcelebránsaDr. Márfi Gyula veszprémi érsek prédikációjában Jézus követésére buzdította papnövendékekés kérte őkethogy a mai világ nehézségei közepette se bizonytalanodjanak el hivatásukban.

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

KEHOP

Nyílt nap 2019

nyilt_nap_2019_kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.